Webutópia. Interjú Balla D. Károllyal

Webutópia Rövidinterjú Balla D. Károllyal Kérdezett Gergely Tamás (KÁFÉ) Szonettek 2004-ben… csak nem rendet akarsz vinni a káoszba, amit világnak nevezünk…? A káosz és rend aránya változatlan a világban. Amikor én itt majd összehozok pár tucat rendezett verssort, éppen akkor robban részeire egy meteor, akkor bomlik fel a testemben néhány ezer DNS, akkor válik dadogássá … Olvass tovább

Múzsák és mázsák – készítget

Elkészítettem a következő Hétvége-melléklet részére az önálló oldalamba (Múzsák és mázsák) szánt anyagaimat, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy… A helyzet az, mint legutóbb: a novemberi honorral egyelőre lógnak, én pedig már legutóbb konokul fejembe vettem, hogy a KISzónak nem dolgozom ingyen. Legutóbb az anyag leadási határideje előtt 1 nappal kaptam meg az öthavi … Olvass tovább

Fél kézzel egészen

Évekkel ezelőtt olvastam arról, hogy bár Oscar Petersonnak agyvérzés következtében a bal oldala részlegesen megbénult, de néhány év alatt nagy akaraterejének köszönhetően sikerült annyira felépülnie, hogy újra koncertezni kezdett és lemezt is kiadott. Állapota azonban nyilván romolhatott az eltelt esztendők alatt, mert nemrégiben meg azt hallottam a rádióban, az élő jazz-legenda most úgy lépett fel … Olvass tovább

Játék és recomment

Elindult a szonettjáték! A Beszédes Pistával volt egyeztetés után ma útjára indítottuk a Zynthynova, Szonett-sor című interakciót és szétküldtünk elég sok levelet. Ő a városlakóknak, én író-költő barátaimnak. Egész délután ezt csináltam, mert mindenkinek névre szólóan küldtem (vagyis nem körlevélként), és többüknek más mondanivalóm is volt. Lassú munka, de szeretem csinálni, mert ilyenkor mindegyiküket kicsit … Olvass tovább

Verecke-lecke

Hátborzongatónak találom, hogy az elidegenedés 32 év után vádként újra megfogalmazódhatott egy kárpátaljai főszerkesztő részéről. Nem sok dolgot ambicionáltam kevésbé, mint hogy ajándékot kapjak Dupka cégétől Levelet kapni jobb, mint nem kapni. Ajándékot pláne. És mégis előfordulhat, hogy bár ez a kettő egyazon borítékban lapul, az ember mégsem ugrik ki örömében a bőréből. Történt, hogy … Olvass tovább

Az Újévvel együtt én is beköszöntem!

Felújított honlapok Az Újévvel együtt én is beköszöntem! Mégpedig teljesen felújított honlapommal. Nem is tudom, hanyadik arculata ez már az UngPartynak. Annyi bizonyos, éppen három év telt el azóta, hogy a NetPánsíppal és néhány más, azóta meg is szűnt alrendszerrel megindult az akkori UngParty NetCafé. Esetlen volt és esetleges – mégis megnyitotta előttem azt a … Olvass tovább

Virtuális téridő-energetikai geometria

Valódi és virtuális téridom: A WEB-KÚP avagy egy virtuális téridő-energetikai geometria vázlata Ha a világháló térgeometriájáról beszélünk, el kell szakadnunk azoktól a vízióktól, melyeket az eddig ismert geometriák tápláltak képzeletünkbe – ide értve a nem-euklideszi geometriákat is –, és pusztán az idomok definícióira kell szorítkoznunk. Ezt minden további nélkül megtehetjük, hiszen semmi akadálya sincs annak, … Olvass tovább

WEBKÚP – identifikció

Jiři Webkŭp (1920-1989) cseh származású amerikai konstruktőr. Két világszabadalom fűződik a nevéhez. Az egyik az emberi testnek mint bordakúpra épített mechanizmusnak a modellje. Érdekessége, hogy utólag Jankovics Marcell magyar főanimátor és jelképológus analógiát fedezett fel a bordakúp és a világmodellül szolgáló karácsonyfa felépítése között. Másik találmánya az elsőnél nagyobb horderejű Marskúp, egy leendő Mars-expedíció embert … Olvass tovább

Szabad-e szabadelvűnek lenni a Kárpátok alatt?

Balla D. Károly Szabad-e szabadelvűnek lenni a Kárpátok alatt? Megjelent: Népszabadság, 2003. augusztus 22. A Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarok megnyilvánulásaiban a nemzeti elkötelezettség hangsúlyozása gyakran társul a liberális nézetek elutasításával. Nem feltétlenül Duray Miklós, Tőkés László vagy Kovács Miklós megszólalásaira gondolok, és nem is a mértékadó kisebbségi politikusok higgadt szavaira, akik igyekeznek elkerülni, hogy … Olvass tovább

Képzelt riport egy virtuális könyvfesztiválról

Mint képzetes entitás a virtuális könyv a róla alkotott vélekedések összessége révén képződik meg az imaginációs térben. Nem ölt fizikai formát (sem papíralapút, sem digitálisat), nem megjelenik, hanem létrejön. Nincs létező szövegteste, de van létezése a virtuális valóságban. E létezés a megképzettség intenzitásától függ. Helyszíni beszámoló Balla D. Károly Vakcina c. kötetének bemutatójáról Eleinte tartottam … Olvass tovább