|
Utóbbi könyveim
(katt a borítóra)
|
a BDK BLOG frissei:
No foi possvel encontrar o ficheiro pretendido.
|
Tartalommarketing projektum: laptopszerviz
laptopcafe blog - kijelzők
< csaba - tamás >
laptop kijelző szétszerelés |
Duna TV, március 15-i reggeli ünnepi műsor. Egy diák-szavalóverseny díjnyertese Dsida Jenő Psalmus Hungaricus c. nagyívű költeményét mondja. Nem csüggök minden szaván, igazából nem kedvelem ezeket az egy kaptafára járó, okosan, kiszámítottan átélős, betanított szavalatokat, a végén mégis felkaptam a fejem. És hol a záradék??? Tény, hogy kimaradt, és persze gyanakodni kezdek: hátha azért, mert irodalmunk jelentős magyarság-verse Jeruzsálemmel végződik. Eszerint lehagyták az utolsó részt? Biztos, ami biztos, utánanézek a Magyar Elektronikus Könyvtárban, ott persze a teljes vers szerepel azzal a véggel, amire emlékeztem. Megvárom, amíg a Duna TV honlapjára felkerül a műsor (lásd a 43. perctől). »tovább
|
Egymás után néztük meg a két filmet, a Stanley Kramer rendezte klasszikust ( Aki szelet vet, Inherit the Wind, 1960) és az 1999-es remake-et (rendezte Daniel Petrie). Mindkettő Jerome Lawrence és Robert E. Lee 1955 színpadi drámája alapján készült, s jószerével jelenetről jelenetre megegyezik egymással (témájuk az 1925-os daytoni majomper, amikor is egy tanárt perbe fogtak azért, mert – törvénybe ütközően – a bibliával ellentétes darwini tanokat oktatta az állami iskolában). »tovább
|
|
|
A rövid ismertetők szerint „valahol a Balkánon” játszódik Aleksandar Petrović balladai szépségű filmje, a Találkoztam boldog cigányokkal is (Skupljači perja, 1967), holott már a film elején feltűnik a Sombor helységnévtábla, a zárt cigány kolóniát tehát valahol Zombor környékén, alig néhány kilométerre a magyar-szerb határtól kereshetnénk (egyébként magyar nevű szereplők is feltűnnek, Pista bácsi, Sándor, Gyurika). A zárt világ nem annyira távolsága, inkább mássága, idegensége miatt egzotikus annak, aki hasonlóba még nem botlott a civilizált Európában. Egy biztos: a film 1967-ben aligha illett bele abba az országképbe, amelyet az akkori Jugoszlávia vezetői mutatni kívántak a művelt Nyugatnak – a szociográfusi pontosságú és művészi hitelességű alkotás talán éppen ennek az állami propagandának az ellenében aratott világsikert. »tovább
|
Azok közé tartozom, akik időnként szívesen újranézik a filmművészet klasszikus alkotásait. No, nem túl gyakran, kell egy-két évtized jótékony felejtés, hogy újra keltsen némi várakozást a műsoroldalon meglátott cím. A Szereti ön Brahmsot? c. örökbecsűt (Goodbye Again, 1961, rendezte Anatole Litvak) vagy húsz éve láttuk utoljára, így épp ideje volt újra megcsodálni a három zseniális főszereplő, a svéd Ingrid Bergman, az amerikai Anthony Perkins és a francia Yves Montand játékát. Karakterformálásuk tökéletes, voltaképp ez adja a film erősségét. A Françoise Sagan sikerregényéből írt forgatókönyv alig kínál többet egy szerelmi háromszög szokványos történeténél, a romantikus feldolgozás akár érzelgősségbe is torkollhatna, ám a jellem- és lélekábrázolás mélysége és hitelessége túlmutat ezen. Ami az elragadóan bájos és »tova
|
Minapi levelében azt kérdezte Csordás László (kisebb-nagyobb rendszerességgel ímélezgetünk egy ideje), miért hagytam ott annak idején a magyar szakot. Nem is tudom, megfogalmaztam-e valaha ezt magamnak pontosan, tételesen. Akkor aktuálisan bizonyosan, most, húsz egynéhány év távlatából, inkább csak a lényeget igyekeztem érzékeltetni. Nagyjából ilyesmiket írtam válaszomban: »tovább
|
Az orosz ember két dologra érzékeny. A hazájára és a vodkára. A nagy orosz lélekben ez a kettő nagyjából ugyanazt jelenti: a haza ott van, ahol a vodka – és fordítva. Vodkában az otthonosság, otthonban a vodka; hogy is lehetne másképp! tovább »
|
A Heti Válasz friss cikk utalás nélkül vette át azt a megfogalmazásomat, amellyel 4 évvel ezelőtt érzékeltettem egy szituációt - a Beszélőben! Nem ez az első eset, hogy plagizálnak... tovább »
|
A zombiktól Wass Albertig
Elég régóta nem végzek szerkesztői munkát és még több ideje annak, hogy semmilyen lapot nem adok ki, időnként mégis megkeresnek ismeretlen szerzők ezügyben. A szerényebbek jó esetben csak írásaik véleményezését kérik, a merészebbek köntörfalazás nélkül felszólítanak, hogy adassam ki a verseiket; lehetőleg azonnal. Töredelmesen bevallom, hogy nemcsak az utóbbi, hanem az előbbi, szerényebb kéréseket is el szoktam utasítani mostanában - igaz, azért előtte beleolvasok a kapott írásokba. Mert hátha mégis egy ismeretlen zseni tisztelt meg a bizalmával. De ez a veszély nemigen fenyeget, pár sor átfutása után már írom is a levelet, hogy sajnos... tovább »
|
Csatlakozz olvasóim oldalához:
|
|
| Filmekről: |
|
Kis abszurditások
Film, színház, muzsika
Szégyen – 2 óra ámulat
|
|
