Múzsák és mázsák – készítget

Elkészítettem a következő Hétvége-melléklet részére az önálló oldalamba (Múzsák és mázsák) szánt anyagaimat, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy… A helyzet az, mint legutóbb: a novemberi honorral egyelőre lógnak, én pedig már legutóbb konokul fejembe vettem, hogy a KISzónak nem dolgozom ingyen. Legutóbb az anyag leadási határideje előtt 1 nappal kaptam meg az öthavi hátralékot

De most nemcsak ez teszi a dolgot bizonytalanná, hanem az is, hogy pl. a legutóbbi kis publicisztikámat nem közölték (azóta nem is küldtem újat). Ha jól tudom, Kőszeghy hosszabb időre elutazott, ez látszik is az újságon, az elmúlt hónapok felívelő színvonala után látható visszaesés következett. Számomra nagyjából az is világossá vált, hogy az én szereplésemet rajta kívül a szerkesztőségben mások nemigen tartják kívánatosnak, és hát tőlem mi sem áll távolabb, mint hogy rájuk tukmáljam magam. Miután május óta, 12 év kihagyás után, újra rendszeresen publikálni kezdtem a lapban, folyamatosan éreztem, hogy az írásaim kilógnak a sorból, inkább megtűrt furcsaságok, mint a lap által kialakított „oevre”-be szervesen illeszkedő anyagok. Én ugyan azt gondolom, hogy egy országosnak (!) mondott közéleti napilap sokszínűségébe bőven beleférhetne mindaz, amit én nyújthatok, ugyanakkor azt is belátom, hogy témáim, gondolataim és az, ahogyan én megfogalmazom őket, kiválthatnak nemtetszéseket, értetlenségeket. Ahogyan az utóbbi tíz egynéhány évben írt verseim sem kapnak helyet egy itt összeállított antológiában (hanem csak a régiek szerepelnek benne), így feltehetően a KISzónak is kicsit kínos az, amit és ahogyan írok.

Hát meglátjuk. Egyelőre összegyűjtöttem egy helyre a Hóvégében tavaly megjelent anyagaimat (LÁSD) és összeállítottam a következő oldalam tartalmát – a többi pedig majd kialakul.

*

A tegnapi NOLban ajánlottak egy jópofa oldalt (LÁSD); kipróbáltam. Előre megadott elemekből lehet „Picasso”-képeket készíteni. Az enyém így sikerült:

Érkezgetnek a szonettsorok nagy szonettes költői játékomhoz. Elsők között reagált Kukorelly, holott azelőtt egyetlen felhívásomra sem reagált (ezt szépen vissza is lőtte rám 8 sorában…) Dalos Gyuri Berlinből egy remek komplett szonettet küldött. A külön vagy összefűzött sorok száma is szépen szaporodik LÁSD. Már készítgetem magam a nagy erőpróbára. Azt vállaltam, hogy a „hozott anyagból” 47 db szonettet írok.

Szólj hozzá!