A 22-es csapdája
avagy
Boldogok az azonosíthatók, mert övék a mennyek országa

Barcelonában utolsó előtti éjjel álmunkban kiraboltak. Veszteség: hátizsák, benne tárca tartalmával (pénz, hitel-, csekk- és betegbiztosítási kártya, jogosítvány), továbbá útlevél, napszemüveg, legyező, rúzs, metrójegyek, valamint mindkettőnk mobiltelefonja.

Felocsúdás után megállapítottam: summa summarum, nagyon szerencsések vagyunk, mert kirablásunk

1. Az út végén történt és nem az elején
2. Utolsó előtti és nem az utolsó napon (Megtehettem a szükséges hivatalos lépéseket a menetrend szerinti hazatéréshez)
3. A fapados légi járatok nem adnak ki jegyet, azt tehát nem lophatták el.
4. Csak kiraboltak,
5. Csak engem (Zsófit nem),
6. Nem ébredtünk fel, így megspóroltuk a tettesnek azt a kellemetlenséget, hogy szorult helyzetében le kelljen szúrnia bennünket,
7. Stb.

Első lépés ilyenkor a bankkártyák azonnali letiltása. Ki hinné, de nem jutott eszembe kívülről a megfelelő telefonszám, a német konzulátust pedig elérni képtelenség. Sokadik próbálkozás utáni részeredmény az „...amennyiben ..., akkor nyomja meg a kettes gombot, ...” típusú automata szöveg. Vég nélkül, mert a lehetőségek elfogytával az automata elölről kezdi. Jó, hogy elértem otthon a férjemet. A mobiltelefonok ügyét így eleve rá bíztuk.

Ennél személyesebbnek és kimondottan készségesnek bizonyult a Magyar Konzulátus, ahol az útlevelem Berlinből átfaxolt másolata alapján (volt egy példány véletlenül az íróasztalfiókomban) másnap a repülő indulása előtt két órával kaptam egy ú.n. Hazatérési Igazolványt. Megjegyzem, ez volt máig az egyetlen hatóság, amely az érvénytelen másolat ellenére elhitte, hogy én én vagyok.

A hazatérés fogalma esetemben kicsit bonyolult. A kiállított papír Magyarországot sugall, én viszont Berlinben vagyok itthon. A barcelonai konzul szerint ez nem tesz semmit. A katalán főváros és Budapest között Berlin félúton fekszik, a hazatérő papírral ki és be is fognak engedni, jósolta. Szerencse, hogy a régi EU tagállamok között nincs útlevél-ellenőrzés.

Immár itthon a Berlini Magyar Nagykövetség telefonon megerősítette, amit tapasztalatból eddig is tudtam, hogy t.i. 47,- €, néhány fénykép, valamint különböző anyakönyvi kivonatok ellenében kérvényezhetek új útlevelet, melynek átfutási ideje kb. két hónap. Telefonon a BM útlevélosztályától megtudtam, hogy ugyanez Budapesten sürgősséggel egy héten belül 12.000,- Ft ~ 48,- €. Fényképet a helyszínen csinálnak. Mivel kb. 4 hét múlva amúgy is Bp-re készülök, utóbbit választanám. Közben reménykedem, hátha mindez nem kell és az ellopott útlevelem esetleg eljut valahogy a barcelonai Magyar Konzulátusra, majd onnan hozzám. (Ezzel a lehetőséggel bíztattak ugyanis a tett színhelyén.)

A bankkártyák letiltásának megerősítése immáron írásban, majd újak igénylése mindössze egy órát vett igénybe – csak azért, mert a fiókvezető sok éve személyesen ismer. Nem így a jogosítvány. Megfelelő előzetes telefoninformáció alapján elmentem a körzeti bejelentőbe. Kivárván soromat meglepetten közölte az ügyintéző hölgy, hogy azt itt ugyan nem. Igaz, hogy első jogosítványt, ill. a régi flepni modern, csekk-kártya nagyságú újra való átírását lehet itt is kérvényezni. De eltűnt jogsit újraigényelni, azt csak központilag.

De ha már itt vagyok, kiállít nekem egy igazolást arról, hogy okmányaimat ellopták. Gondoltam, ez nem árthat. Így ezen a ponton bevallottam, helyzetemet nehezíti az a különben érdektelen részletkérdés, hogy jogosítványom német, míg magam kizárólagosan magyar állampolgár vagyok. Ilyen minőségemben már 29 éve élek Berlinben, az özönvíz előtti idők óta bennszülöttekkel azonos jogokat biztosító korlátlan tartózkodási engedéllyel (Aufenthaltsberechtigung), amelyet az országos nyilvántartó computerében rólam meglévő adatok alapján szoktak éppen itt, a körzeti lakossági bejelentő hivatalban (korábban kerületi rendőrkapitányság) bepecsételni a mindenkori útlevelembe. Elétettem tehát az ellopott útilapu fénymásolatát, a barcelonai rendőrségi jegyzőkönyvet, az annak alapján kiállított magyar jegyzőkönyvet, a berlini bejelentőlapomat, valamint a Hazatérési Igazolványt, amely utóbbiról a rajta lévő fénykép, pecsét, többnyelvűség és hivatalos outfit alapján azt hittem, hogy mint okirat bizonyító erővel bír. Nem így volt.

Mindezek után teljes komolysággal feltette nekem a kérdést, hogy van-e érvényes útlevelem. Mert a fénymásolatot nem fogadhatja el. A Hazatérési Igazolvány ugyan tartalmaz pecsétet, fényképet, sőt, felismerhetőt, de nem útlevél, azzal nem tud azonosítani. „Van-e egyáltalán igazolása arról, hogy ellopták? Hm. De hisz ez spanyolul van!”

Végül sikerült rávennem, hogy legalább nézzen bele a computeres nyilvántartásába. Láss csodát: megtalált benne! De honnan tudhatná, hogy az valóban én vagyok?! Legyek szíves igazolni magam egy érvényes útlevéllel. Mintha egy Kafka-regénybe tévedtem volna. Most sem tudom, mi bírta rá végül, de kiállított a veszteségről egy pecsétes papírt, amelyben vastag betűvel kiemelt szöveg tudatja, hogy az nem pótolja, nem helyettesíti az elveszettet.

Másnap az elsők között álltam sorba a berlini rendőrség központi jogosítványrészlegénél. Nem, a lakossági bejelentő igazolása nem ér semmit, mert nincs rajta fénykép. Az útlevél fénymásolata érvénytelen, a Hazatérési Igazolvány se nem útlevél, se nem igazolja, hogy hol lakom. Ezek alapján nem látják sem azonosságomat, sem ittlétem jogszerűségét bizonyítva. A különben készséges és udvarias munkatársnő megoldásként javasolta, hogy vagy jöjjek vissza 1-2 hónap múlva az új útlevelemmel (és persze benne a tartózkodási engedéllyel) vagy szerezzek be az idegenrendészeten egy lakcímet tartalmazó fényképes igazolványt (Lichtildbescheinigung), amelyből ő megállapíthatja, hogy jogszerűen tartózkodom Berlinben. (Kíváncsi vagyok, hogy azt a szervet milyen papírokkal tudnám meggyőzni arról, hogy én én vagyok.) Fenti okokból ideiglenes jogosítványt sem tud adni. (Utóbbit eltűnés esetén állítják ki annak reményében, hogy még megkerülhet az eredeti.)

Az osztályvezetővel folytatott hosszas alkudozás, valamint az után, hogy a computerben megtalálták ellopott jogosítványom másolatát, annyit elértem, hogy legalább elfogadták a kérvényemet. Az már csak apró szépséghiba, hogy a Hazatérési Igazolványhoz Barcelonában megfelelt igazolványkép alkalmatlannak bizonyult: a fehér keretet levágtam, emiatt minden oldalán 2 mm-rel keskenyebb a „szabványnál”. Ez persze nem gond, a földszinti automata potom 6,- €-ért kerettel szabványméretűt gyártott. Az új jogosítványt 4 hét múlva átvehetem, de csak személyesen és csak érvényes papírok bemutatása ellenében – lásd feljebb. Hangsúlyozom, mindez készséges, rendkívül korrekt, udvarias hangnemben.

Kérdésemre, hogy ezek után mit csináljak, ha igazoltatnak, visszakérdezett az osztályvezető:
„Hányszor ellenőrizték eddig?”
„29 év alatt kb. ötször.”
„Nos, akkor nem nagy a valószínűsége. De ha mégis, mutassa be a pénztárblokkot, bizonyítékként, hogy megkérvényezte az újat!”

Sssssz. ...Ezt a könnyed lezserséget! Megvallom, az elmúlt napok tapasztalatai után a kézenfekvő legegyszerűbb lehetőség eszembe se jutott.