A belépő országok bemutatkoznak

Uniós lázban ég az ország. Nincs olyan újság, rádióadó, TV-műsor, amely mostanában naponta ne foglalkozott volna a bővítéssel, a belépő országokkal, a vonatkozó új helyzettel, várható problémákkal, a nyugatiakra nézve ebből származó előnyökkel, hátrányokkal. Mintha valami versenyfutásnak lennénk tanúi, count-down-hangulat, bármerre nézek. A kormánykoalíció természetesen az európai gondolatra, a kibővülő és manifesztálódott békére, a piaci előnyökre, a könnyebb nyaralási lehetőségekre, a bekerülő kulturális értékekre koncentrál. Ugyanakkor ezzel egyidejűleg és a bővítéstől függetlenül, de annak kapcsán fokozottan fájdalmassá válik, hogy egyes németországi régiók lemaradása katasztrofális, a felfelé-trendnek végérvényesen vége, itt is van nyomor, a szociális olló itt is szélesedik, az ipar folyamatosan kihelyezi a termelést olcsóbérű országokba, ez fokozza a munkanélküliséget, amely erősíti ez előbbi tendenciát, stb.

Ennek ismeretében és kapcsán a bővítéssel járó további terhek mellett az eufória nem egyértelmű, bár a politikai elit igyekszik történelmi, politikai, filozófiai, összeurópai, távlati, ... és egyéb szépen hangzó szempontok szerint megvilágítva az általános lelkesedés látszatát fenntartani. Ezt teszi egyrészt kormány által fizetett hirdetésekkel, másrészt tájékoztatással. Utóbbi kétféle: Részletes beszámoló a már tagállamokat és elsősorban Németországot érintő változásokról, másrészt széleskörű tájékoztatás a csatlakozó államokról politikai, gazdasági, kulturális, turisztikai szempontok szerint. (Nem tíz pontba szedve ugyan, de mintha olvasták volna gondolataimat a kötelező tudnivalókról.) Ebben a szellemben indítottak a közszolgálati Rádió- és TV-adók, valamint az írott sajtó műsorokat, rovatokat, amelyek a csatlakozó országokat ismertetik. A Deutschland Radio, pl. délelőtti műsorában újabban minden nap az érintett országokból szólaltat meg valakit stúdióvendégként: Itt élő embert érdekes életúttal vagy a német nyelvterület más pontjáról jövő jelentős irodalmárt, tudóst, értelmiségit. Esténként koncert: tegnap éppen a Csodálatos Mandarin a frankfurti régi operából. (Érdekes, itt Németországban még sose láttam a programon.)

Gyarló módon bevallom, hogy érdeklődéssel figyelem, hol mit írnak, mondanak Magyarországról, és mennyiben felel meg az információ az általam tapasztalt képnek. A Tagesspiegel c., általunk olvasott konzervatív napilap a belépő országoknak szentelt napi teljes oldalas sorozatában a következő jellemzőkkel mutatja be az újakat: egy-egy épület, történelmi személyiség, dallam, növény, ital, ételrecept, valamint összefoglaló cikk egy itt ismert vagy értékelt reprezentáns tollából. Esetünkben ezek: a Parlament, Kossuth Lajos, csárdás, akácfa, Tokaji Aszú, valamint a pontypaprikás. (Utóbbi egy németnyelvű nemzetközi receptkönyvből, amelynek nem magyar eredetére utal a fotón látható és Magyarországon szinte sose használt méregzöld, vastaghéjú paprika.) A cikk Konrád György tollából való és megjelent a bécsi „profil” c. lapban is. Ebben a szerző kifejezésre juttatja mély meggyőződését, hogy a belpolitikai viszályok átmeneti jellegűek, a csatlakozás a nemzeti öntudat felértékelődését eredményezi, a múlt kulturális teljesítménye alapján hisz a közmondásban, miszerint a magyarok a háborúkat el szokták veszteni ugyan, de a békét rendszerint megnyerik. A lap más rovata útibeszámolót közöl a csatlakozó országokban tett körútról. Nem turisztikai high-light-gyűjtemény, a kötelező néznivalóktól eltekint. A cikksorozat inkább érdekes, személyes benyomások gyűjteménye, amely az adott országot és lakosait hozza közel az olvasóhoz.

A „Spiegel Online” összességében nem sok jót ír Magyarországról. A cikk többek között beszámol az Interneten zajlott hálapénz-vitáról. Lágermentalitásnak nevezi az országban jelenleg uralkodó politikai megosztottságot. A kicsinyes politikai viták ártanak az ország nemzetközi megítélésének. A szerző szerint Magyarország a legjobb úton halad afelé, hogy elveszítse a határ megnyitásával 1989-ben nyert bónuszát. A választási ígéretek beváltásaként kierőszakolt bérnövekedés csökkenti az idegen tőke beruházási kedvét. A cikk szól még rekordméretű eladósodásról és várhatóan rosszabbodó gazdasági tendenciáról.

Más német nyelvű Online médiákban szószerint megtaláltam a Tagesspiegel információit. (Itt is csak vízzel főznek.) Az akácról, a borról és Kossuthról szóló ismertetés, mint felfedeztem, különböző, ott nevesített mai magyar szerzők szövegei német fordításban az Internetről. A „Stern” turisztikai szempontból közelít a belépő országokhoz. Nem sok izgalmasat találtam itt hazánkról. Annak ellenére, hogy klisémentességet ígér, a cikk kizárólag kliséket ápol: Budapest, Balaton, puszta, termálvíz. A lap szerint új színfolt – bár szerintem időközben már ez is hagyománnyá vált – a szigetfesztivál.

Az FAZ a feullieton-ban a belépő országok irodalmát népszerűsíti naponta más ország egy-egy szerzőjének írásával. Márton Lászlótól olvasható, hogy milyen érzés magyarnak lenni. Erről is, valamint az európai étkezési ülésrendről ír Esterházy Péter ma a berlini napilap irodalmi rovatának „Az én Európám” c. sorozatában.

Ma és holnap egész nap csak erről a sarkalatos történelmi eseményről szól minden. Rádió, TV, újságok, Internet, de még a beérkező e-mail-levelezésem is ezzel foglalkozik. Berlinben rengeteg esemény lesz/van április 30-ikán déltől folyamatosan, amelyekre újabb és újabb figyelemfelkeltő leveleket, e-mail meghívásokat kapok. Kulturális szempontból jelentős a „Tizek kultúréve” c. eseménysorozat, amely ma 13.00-kor vette kezdetét a Brandenburgi Kapu előtt. Ez egy jövő májusig tartó, különböző helyszíneken zajló és a művészet több területét bemutató kultúr-maraton, amely óriási szponzori támogatással hihetetlen lehetőséget biztosít a belépő államok bemutatkozására. Azt hiszem, ekkora volumenű dolog aligha volt a múltban. Óriási sanszot látok arra, hogy végre megmutatkozhassanak azok az országok, amelyek kultúrája iránt a nyugati érdeklődés eddig szerény, csak egyedi és esetleges volt. Erről az évszázados ritka lehetőségről nyilatkozott a Deutschland Radio déli adásában Ilma Rakusa Svájcban élő szlovén-magyar írónő. Örömmel hallottam az ő szájából saját, unalomig hangoztatott tézisemet, miszerint az információ Európából Nyugatról Keletre terjed. Kelet-Közép-Európában sokkal többet tudnak az EU eddigi 15 tagállamáról, mint fordítva. Nagy gazdagodást jelent szerinte a csatlakozó államok kulturális hozománya, amellyel a bővítés kapcsán már most folyamatosan lehet megismerkedni.

Most itt abbahagyom és megyek az utcai forgatagba.