Gondolataim egy nagy port felvert kiállítás kapcsán

Ebbe a hirdetésbe ütközik az ember lépten-nyomon szerte a városban már negyedik hónapja. A szembetűnő élénk-lila, pontosabban pink (mint a Telecom-szín, brrrrrrrrr) plakátokon a további kiegészítés áll: több mint 500.000 látogató! A tegnapi hírek szerint az első négy hónapban 700.000 ember nézte meg. A rendezők a kiállítás teljes időtartamára szeptember 19.-ig reméltek ennyi érdeklődőt. Jelenleg naponta 5.500 embert engednek be, mind a 7.500 tervezett vezetés elkelt már előre, valamint az összes, egyenként 27,- €-ért vesztegetett, azonnali bejutást garantáló ún. VIP-jegy is, amellyel a 3-4-5-órás sorbaállást lehet megúszni.

Mai hír: Újabban a kiállítás-rendezők modern oldalukról mutatkoznak: Az azt igénylő SMS-tájékoztatást kaphat arról, hogy a várakozási idő mikor esik 30 perc alá. A díjtalan ajánlat a következő honlapon keresztül érhető el: www.das-moma-in-berlin.de/sms/. Fejlett jogállamunkban pedig az elmúlt négy hónap alatt – meglepően gyorsan – született már bírósági ítélet arról is, hogy jogszerűtlen az éves „Museum +” bérlettel rendelkezőktől belépődíjat követelni. A „+”, mint azt a bírói döntés megerősítette, a MOMA-ra is érvényes, ahogyan az összes egyéb berlini időszakos kiállításra.

Sok hűhó – de miért is? A New York-i Museum of Modern Art anyagának koncentrált esszenciájáról van szó, amely az anyaépület átépítési és bővítési munkálatai alatt Berlinben látható. Kerek hét hónapig. Megtekinthető a Mies van der Rohe által épített Neue Nationalgalerie helységeiben, vagyis pont ott, ahol tematikailag is a legméltóbban prezentálható. Kirámolták az állandó kiállítás teljes anyagát, hogy helyet kaphasson az a 212 műalkotást tartalmazó mag, amely a 20. századi művészet kánonját alkotja. Az újságok szerint ilyen mennyiségben ilyen koncentrált minőséget aligha láthat valaki Európában. Ezek között első helyen állnak van Gogh: „Csillagos éj”, Rousseau: „Álom” c. alkotásai, Matisse és Picasso, valamint Miro, Giacometti, Newton számos műve.

A kiállítás kronologikus rendszert követ és az 1880-1980 közötti időszakból vonultat fel mintegy 100 művészt. A különböző stílusok és korszakok képviselői áttekintést adnak a késő impresszionizmustól az absztrakt expresszionizmuson, kubizmuson át a Pop Art, minimalizmus és napjaink konceptuális művészetéig. A Berlinben bemutatott anyag az európai irányzatokat a II. Világháborúig követi, majd onnantól az amerikai vagy Európából az új kontinensre kivándorolt korszakalkotó egyéniségeket mutatja be, úgymint Modrian, Hopper, Pollock, Lichtenstein, Warhol, Bourgeois, stb. A rendezők eltekintettek a német expresszionizmus kiállításától feltételezvén, hogy az itt eléggé ismert. Nem mutatják továbbá a New York-i gyűjtemény egyik erősségét, vagyis hogyan inspirálják rendhagyó módon egymást a szabad művészetek, a kézművesség, ill. az ipartervezés.

A mai napon magam is eljutottam a MOMA-ra. Ennek előzménye, hogy férjem 60. születésnapjára barátainktól két VIP-jegyet kapott ajándékba, amelynek időpontját mi választhattuk ki. (Itt jegyzem meg, hogy május közepén a legközelebbi lehetőség a mai napon volt, ezért nagyon is valószínűnek tartom az első bekezdés sajtóban közölt adatainak valódiságát.)

Személyes benyomásaim szerteágazóak. Valóban lenyűgöző az anyag gazdagsága. Élveztem azt, hogy átfogó képet kaphattam egy összefüggő, mégis nagyon sokrétű korszakról. Megvallom, nem vagyok a modern művészetek feltétlen rajongója, ha döntenem kellene több között, akkor a MOMA megtekintése valószínűleg hátrébb szorulna a rangsorban. Így örültem az ajándéknak, mert másodmagammal a VIP-belépőre aligha költöttem volna 54,- €-t, ill. 2x12,- €-ért és a 20. századért semmi esetre nem állnék négy-öt órát sorba.

Igaz ugyan, hogy a kiállítás elvben kronologikus, de a keresztül-kasul egymásból nyíló termeknél nem könnyű megtalálni az időbeli folytatólagosság rendjét, mert azt sem felirat nem jelzi, sem pedig a fülhallgatós tárlatvezetésből nem tudja meg az ember. Ill. utóbbi a kommentált 37 közül csak 5-6 alkotáshoz ad földrajzi tájékozódási segítséget.

Sok a csoport. Külföldi, belföldi turisták, diákok az ország különböző szegletéből. Ez a zsúfoltság beárnyékolja a műélvezetet. A tömegnyomort megközelítő m2/fő állandó felhozatal súrolja a fizikai elviselhetőség határát. A sűrű összeütközés, lábtaposás még zavaróbb a jelenlegi fülledt időjárásban, mert a Neue Nationalgalerie légkondicionáló rendszere aluldimenzionált. A tömeg engem személy szerint nagyon zavar, akkor is, ha közgazdászként megértem, hogy az „event”-nek be kell hoznia az óriási költségeket, különben ráfizetéses lenne a vállalkozás. (Már a biztosítási díj is horribilis.)

Szakmai kritikára hozzánemértőként nem vállalkozom. Az impresszionizmust nagyon szeretem, a klasszikus modern és a mai művészet java is élvezhető számomra. A kortársak egy részével viszont gondban vagyok. Tudom, hogy a művészetnek a 20. században nem az a célja, hogy szép legyen, inkább provokálni, elgondolkoztatni, a folyamatba bevonni akar. Azt is értem, hogy amikor a háború utáni egyre jobban kommercializálódó világban a művésztől elvárták, hogy szintén a piacra termeljen, akkor polgárpukkasztó, egyben korszakalkotó ötletnek számított egy óriási csupasz vásznat kiállítani. Mottó: „És ha már a méret szabja meg az árat, akkor nesze nektek felület.” Ugyanezt a célt szolgálta a mindennapi tárgyak, eszközök bizonyos installáció keretében művészeti alkotássá transzformálása. Mondom, mindezt tudom, mégis mindmáig nehezemre esik a 2x2m-es színfekete vászon – esetleg annak fehér változata –, avagy a 243x4,1 cm-es függőleges, bekeretezett piros csík iránt igazán lelkesednem. Egyes alkotások, létrejöttük körülményei határozottan emlékeztettek A császár új ruhájára Andersentől. Némiképp oldja belső feszültségemet, hogy szobrásztanonc lányom, aki már 4. féléve hallgat művészettörténetet, kultúrtörténetet, valamint művészetfilozófiát és naponta látogatja a kortárs kiállításokat, galériákat, megnyugtatott, hogy nem kell feltétlenül szeretni a minimalista művészetet. Igyekezni megérteni, hogy mi, mi ellen, miért és mikor: azt igen, de szeretni nem kötelező. Mindenesetre a körülmények ismerete, a magyarázat hasznos. Úgy érzem, megértem, de megszeretnem ettől egyelőre még nem sikerült a minimalizmust.

Netán aktuális lenne az előbb említett Andersen mese? A körülöttünk észlelt megjegyzésekből arra következtettem, hogy elég magas lehet a „laikusok” aránya. Megvallom, nem értem ezt az órákig várakozó, özönlő tömeget. Már csak azért sem, mert a Museum Berggruen előtt, ahol lényegesen szerényebb a belépődíj, egyáltalán nincsenek sorok. Mit sorok: üres az egész múzeum. Ott látható Picasso és kora címen a MOMA számos európai művészének (Cézanne, Van Gogh, Picasso, Braque, Klee, Laurens, Giacometti, stb.) három emeletnyi gyűjteménye. (Egyedül Picasso-tól 70 alkotás.) Az általam megkérdezett MOMA-látogatók zöme még csak nem is hallott róla.

Nem csoda. Mert valljuk meg, ha hallgatok a nonverbális jelekre támaszkodó előítéleteimre, akkor érzésem szerint az általam szemrevételezett publikum kb. 25 %-a aligha lehet egyáltalán múzeumjáró ember, a maradéknak javarésze pedig feltételezhetőleg szintén nem kimondottan a 20. században tájékozott műértő. Mégis jönnek, tülekednek, várnak, fizetnek és megnézik. Mi készteti az embereket erre? És miért pont a MOMA? Miért csak a MOMA? Ezt a forgalmat koncentrált, több hónapra tervezett, folyamatos, masszív, reklámhadjárattal lehet csak elérni. Így nincs is nap, hogy ne írnának róla a lapok: Vagy az újabb látogatói rekordokról vagy egyes művészekről, művészi korszakokról, irányzatokról. Igaz a közmondást, miszerint a jó bornak is kell cégér, ill. adott esetben megfelelő hírveréssel minden eladható – bárkinek.

Végül is – miért ne? Ha a mindenkori három tenor permanensen stadionnyi népet vonz, ha a klasszikusok alkalmas propagandával megtöltik a nyári szabadtéri fesztiválok nézőterét az Arena di Verona-tól Rheinsbergig, ha Budapesten Monet-t (és barátait?) is nagy sikerrel forgalmazták, akkor miért ne nézné meg egymillió ember Berlinben a MOMA-t? Hogy a publikum javarésze otthon nem jár operába? Meg hogy a Berggruen-be se megy el? Hát, istenem! Ez csak igazolja a marketingstratégák eredményes munkáját, amely jóvoltából a művészet persze mégiscsak árucikké válik – még a minimalista és konceptualista is.

Aztán meg, ennyi felhajtás után – hátha kedvet kap ... ?

www.das-moma-in-berlin.de
www.sammlung-berggruen.de