Orbán Viktor feltalálta az amorf diktatúrát, amely látszatra szilárd, szerkezetét tekintve azonban inkább folyadék. Akadálytalanul szivárog fentről lefelé és mindent átitat, mígnem egylényegűvé válik vele az, amibe belehatolt.

A nyugati sajtó részéről százezresre becsült október 28-i megmozdulást sokan sokféleképpen értékelték az elmúlt napokban.  Természetesen igaza van azoknak, akik kiemelték, hogy mivel az eredetileg az internetadó bevezetése ellen szervezett tüntetés hatalmas kormány- és Orbán-ellenes demonstrációvá vált, ez lényegében leleplezte a nemzeti együttműködés rendszerének (NER) az álságos, hazug voltát és előrevetítette magának az Orbán-rezsimnek a bukását. Merthogy ezt a tömeget nem a nyeretlen és megerősödni képtelen baloldali pártok vitték az utcára, hanem személyesen Orbán Viktor: az ő magatartása, az ő közvetlen vagy közvetett intézkedései, az ő modernizáció-ellenessége, begyepesedett szemlélete, cinikus kettős beszéde, megannyi pálfordulása és hazugsága  váltotta ki a tiltakozást. Az internetadó csak csepp volt a pohárban, de történetesen épp az az utolsó csepp, amitől aztán kicsordult a rovására írható sok egyéb ügy is, a stadionokba ölt milliárdoktól az elsikkasztott milliárdokig, a civil szervezetek vegzálásától az amerikai kitiltások ügyéig. Igaz az a vélekedés is, hogy az utcára vonuló tömeg megérezte önnön erejét, és ez akár oda is vezethet, hogy az Orbán takarodj! a nép hangjává válik és el fogja sodorni a rendszert, vagy ha azt nem is, a miniszterelnök bukásához mindenképpen elvezethet – főleg, hogy személye mind az EU, mind az USA számára egyre elfogadhatatlanabb. Ha ehhez még a Fideszen belüli ellentéteket is hozzászámítjuk, aligha számíthatunk másra, mint Orbán Viktor és az általa fémjelzett rezsim közeli bukására.

A súlyos érvek még hosszan sorolhatók: Orbán bűnös szerepe a nemzet megosztásában és az orcátlan klientúraépítő mutyikban,  a demokratikus intézményrendszer leépítésében és a sajtó megkaparintásában, a liberális társadalomfejlődés megakadályozásában, a Putyinnal való lepaktálásban – stb. – , mindez megtámogatható azzal a ténnyel, hogy a Fidesz a magyar szavazópolgárok kevesebb mint harmadának a támogatásával nyert kétharmadot és tesz úgy, mintha a társadalom egésze mögötte állna. Holott 73 %  NEM SZAVAZOTT RÁJUK (igaz, ebből 39 % másra se), így valójában igen erős többségben vannak azok, akik nem kérnek sem a Fideszből, sem Obánból, épp csak eddig ezt a véleményüket nemhogy érvényesíteni, de még artikulálni sem tudták. De majd most! Ez a tüntetés meghozza a fordulatot.

Minden racionális érv ellenére azt gondolom: ezekben a megfogalmazásokban több a vágykép, mint a reális valószínűség. A Kossuth Rádió sulykolásai és a köztévé bárgyúsága által agymosottak ezt nem így gondolják. Erre most történetesen hozzám igen közel álló, okos-értelmes, minden másban józanul gondolkodó, diplomás, világlátott két férfiember friss példája is figyelmeztetett. Ők vakon elhiszik a kormány propagandaszövegeit, Orbán Viktor a szívük csücske (ez szó szerint elhangzott), úgy vélik, a Fidesz jól tudja kezelni ezt a mostanit és az ehhez hasonló ügyeket, hiszen már  sajtó is mellettük áll, lévén végre megszerezték maguknak. És milyen jó, hogy ez így van és így lesz ezután is!

Orbán amorf diktatúrája >>folytatás

Amint ukrajna síkra száll az én nyelvi, nemzeti, kulturális stb. szuverenitásom mellett (s mivel hatalmában áll, ezt garantálja is), azon nyomban viszonzom ezt a gesztust. amíg azonban pont az ellenkezőjét teszi...!

Magamnak sem tudom pontosan megmagyarázni, mostanában miért utasítom el sorban a lapoktól, rádióktól, folyóiratoktól érkező  felkéréseket, hogy az ukrajnai helyzetről – akár publicistaként, akár szépíróként, akár csak személyes gondolataimat megosztva – nyilatkozzam. Az is furcsa, hogy máskor miért vagyok túlságosan is aktív véleménynyilvánító, most pedig miért nem blogolok ebben a témában, miért hárítok és miért mutatok közömbösséget – holott itt élek a fenekestül felforgatott és súlyos veszélyeknek kitett ország határain belül.