A UngParty archívumából
virtuális értelmiségi létforma
Balla D. Károly
A Világháló meghódítása
Alig hihető, de elég sokáig ellenálltam mind a számítógépnek, mind az Internetnek. 39 évesen ültem először komputer elé, azzal az aggodalommal, hogy a nagy Technika elvonja majd a figyelmemet, nem engedi, hogy szabadon alkossak. Napok alatt megértettem, hogy ez az ódzkodásom teljesen alaptalan. Ahogy eszköz a golyóstoll vagy az írógép, ugyanúgy eszköz ez a valamivel kétségkívül ördöngösebb masina is, de a sok lehetőség nem azért rejlik benne, hogy engem bosszantson, hanem hogy szolgáljon, munkámat könnyítse. Nos, 1996 óta minden soromat, így a verseket is, képernyőre írom (ezt egyes költőtársaim szakmai árulásnak tartják…).
Amíg csak hallottam róla, tartottam az Internettől is. Nem kell az nekem, mondogattam, csak elveszi az időmet, leköti az energiámat, butaságokra irányítja a figyelmemet a fontos dolgok helyett. Ám a kísértés túl nagy volt, és miután az e-mailezés példátlan előnyeiről megbizonyosodtam, mégis ki kellett próbálnom a Hálót is. És azonnal megértettem, hogy itt én dönthetek arról, mire figyelek, mit keresek, mit olvasok. Ha számomra az új ismeretek megszerzése és irodalmi szövegek elérése a fontos – akkor nem is választhatok mást és jobbat, mint ezt a szinte végtelen tartalmú naprakész könyvtárat, amelyet ráadásul beköltöztethetek saját dolgozószobámba.
S miután első kedvenc webhelyeimre rátaláltam (legelsők között éppen a zentai zEtnára!), már csak egyetlen lépés választott el attól, hogy saját honlapot álmodjak. Megvalósítására 2000-ben került sor, és akkor 15 éves fiam tudása és tájékozottsága tette lehetővé, hogy egy ingyenes tárhelyre első primitív szájtomat feltöltsem.
2001 elejétől aztán – bő harmadfél éve – már webszerkesztői ambíciómnak is megfelelő komolyabb honlapot kezdtem működtetni, amely azóta sok-sok változáson esett át. Az akkori UngParty NetCafé leghangsúlyosabb része a korábban nyomtatásban megjelent irodalmi folyóiratom, a Pánsíp digitális változata volt, ma ez csak egyike rovataimnak. A mostani kiterjedt rendszert virtuálénak nevezem. Legjobb tudomásom szerint ezt a kifejezést én kreáltam. Hogy egészen pontosan mit jelent, nehéz meghatározni, én mindenesetre valamiféle multifunkcionális virtuális helyszínt értek rajta, amely egyesíti mondjuk a könyvtár, a konferenciaközpont, az irodalmi szalon, a kabaré (mint szórakozóhely) – és természetesen kávéház kínálta lehetőségeket, ide értve a friss hírlapokat csinos fogantyús fakeretben. Illetve nem is maga a helyszín a virtuálé, hanem inkább az itt „szövegek formájában” zajló események, akciók összessége… A virtuálé nem statikus, nem egyszer létrehozott és érintetlenül fennálló valami, hanem a folyamatos változást és megújulást feltételező internetes tevékenység, ha tetszik: virtuális értelmiségi létforma. Én ennek lettem elkötelezett híve, ebben oldom fel viszonylagos földrajzi, fizikai, politikai elzártságomat, így fogadom be a nagyvilágot, és vetítem ki magam az univerzumba.
Eközben a legváltozatosabb formákkal kísérletezem, ezek nagyrészt a valós és a képzetes világ közti átjárókat keresik. Ennek jegyében szerveztem virtuális irodalmi szalont, internetes konferenciát, így vált honlapom a virtuális könyvbemutatók helyszínévé. Ennek a része legújabb akcióm is, amelynek során fiktív fogalmak szócikkeit készítik el íróbarátaim egy leendő identiFIKCIÓS netlexikon számára…
Hogy mindez komolytalan játék? Nem hinném. Bár honlapom és akcióim játékosságához nem férhet kétség, mégis azt hiszem, a kor szavát kereső és a jövőt ízlelgető irodalmi játékhoz a legkomolyabb eltökéltség kell. Úgy érzem, irodalmi szalonom egyik vendége, Zalán Tibor fején találta a szöget, amikor így fogalmazott a vele készített (természetesen internetes) kollektív interjúban: „egy jövő-forma primitív előfutárai vagyunk”. Az információs társadalomnak ezt a jövő-formáját nem ismerhetjük. Nagyképűen kijelenteni nem merném, hogy „olyan lesz, amilyenné tesszükl”, ám annyit megkockáztatok: az irodalom és a művészetek részére nekünk kell meghódítanunk a Világhálót. Ez a legjobb védekezés az ellen, hogy mi legyünk a hódoltjai.
Megjelent: Képes Ifjúság, 2003.
> Más írások az UngParty archívumából