Amit munkába állás előtt tudnod kell

munkavédelem fogalmaA munkába állás egy relatíve egyszerű folyamat, ha minden körülmény adott munkavállaló és munkáltató oldaláról is. Azonban, ha valahol porszem kerül a gépezetbe, akkor az a munkába állást, vagy a jövőbeni munkát is hátráltathatja. Ennek elkerülésére most összeszedtük azt, amit munkába állás előtt tudni kell, illetve érdemes.

Mindig legyen szerződés!

A legfontosabb, amit minden munkahelyre belépőnek tudnia kell, hogy nincs próbanap, próbahét, sem próbahónap aláírt papírok nélkül. Aki bármilyen munkát végez, már az első naptól írásba foglalt, aláírt munkaszerződéssel kell, hogy rendelkezzen, és be kell hogy legyen jelentve az adóhatósághoz. A bejelentés minden esetben a munkáltató felelőssége, de ha a munkavállaló úgy érzékeli valamely feltétel nem valósul meg, akkor azt mindenképp érdemes jeleznie, nehogy rosszhiszeműség áldozatává váljunk.

Munkáért cserébe fizetség jár

A szerződés szükségessége mellett fontos, hogy nincs munkaviszony fizetés nélkül. A bruttó bér mértéke Magyarországon minden évben meghatározásra kerül. Az úgynevezett minimálbér és a garantált bérminimum összege a legtöbb teljes és részmunkaidős pozíció esetén meghatározza a minimálisan kereshető összeget

A munkaviszony alapvető feltétele

A munkaszerződésnek minimum tartalmaznia kell a felek nevét és adatait, a munkavállaló személyi alapbérét, a betöltendő munkakört. Dátum és aláírás is kell a szerződés végére, és fontos, hogy a szerződés megkötésére valóban jogosult személy írja azt alá a munkáltató részéről. A szerződést két egyforma példányban kell elkészíteni, amelyikből az egyik a munkavállalóé.

Ezeken túl célszerű még beleírni a munkavégzés helyét, a próbaidő időtartamát (maximum 3 hónap), a munkaviszony kezdőnapját és azt, hogy határozott, vagy határozatlan időre szól a munkaszerződés.

A munkaviszony kezdetétől számított 15 napon belül a munkáltató köteles további írásbeli tájékoztatások sorát adni a munkavállalónak, így például a munkaköri leírást, tájékoztatást a napi munkaidőről, a juttatásokról, vagy hogy van e kollektív szerződés a cégnél.

Olvass tovább

Hogyan válasszon mosdókagylót az otthonába?

mosdókagyló választása

Egy jól kiválasztott mosdókagyló amellett, hogy kényelmes használatot tesz lehetővé, harmonikus kiegészítőként funkcionálhat az Ön fürdőszobájában. Ehhez a vásárlás során a formai követelményeket és a minőségi elvárásokat egyszerre kell figyelembe vennie. Mivel a mosdókagyló beszerzése egy hosszútávú beruházás, így nagyon fontos, hogy tartós és valóban időtálló terméket válasszon. Az alábbi összefoglalóban olyan hasznos tanácsokkal gazdagodhat, amelyek segítséget adnak Önnek a tökéletes mosdókagyló megtalálásához.

Mire kell figyelnie a mosdókagylók kiválasztásakor?

Általában mindenkinek vannak kellemetlen tapasztalatai a rosszul elhelyezett, illetve megtervezett mosdókagylókkal kapcsolatban. Ha például a szaniter túl alacsonyan található, folyamatosan görnyedni kell felette, ami idővel rendkívül kényelmetlen tud lenni. A túl sekély mosdókagylókból pedig szinte állandóan kifröccsen a víz, eláztatva maga körül mindent. Amennyiben ezek az esetek az Ön számára is ismerősek, valóban itt az ideje elgondolkodnia azon, hogy a régi mosdókagylóját újabb változatra cserélje. A vásárlás során a következő szempontokat ajánlott követnie.

Ha minőségi terméket keres, az alapanyag kérdését semmiképpen sem kerülheti el. Bár napjainkban a szaniterek többféle anyagból készülhetnek, az ár-érték arányt és a tisztíthatóságot nézve, még mindig a kerámia (porcelán) mosdókagylók a legnépszerűbbek. Hátrányuk, hogy a kevésbé formázhatók, így az egyedi elgondolások elé akadályokat állíthatnak. Ennek ellenére szépek, elegánsak és a keménységüknek köszönhetően tartósak is. Kisgyermekes családokban, ahol a szennyeződések gyakoriak, mindenképpen a porcelán mosdókagylók javasoltak.

Olvass tovább